Ajándékdoboz - Közösségi Adományozó Pont

Ajándékdoboz

Eltelt 1 év

2016. június 08. - Ajándékdoboz

Egy éve, június 7-én volt az első Ajándokdoboz Megnyitó Piknikje, és június 8-án kezdett el ténylegesen is működni. A mészáros utcai Közösségi Adományozó Pont azóta technikai és egyéb okok miatt bezárt, de a másik két, azóta Zuglóban megnyílt Ajándékdoboz zavartalanul működik továbbra is.

x_mg_9283.jpg

Az első év után érdemes levonni pár tanulságot. A legfontosabb talán az, hogy hatalmas az igény hasonló, független és informális, minél közvetlenebb és egyszerűbb adományozási formákra - mind a kedvezményezettek, mind az adományozók részéről. Ez az érdeklődés, amely a kezdeti lelkesedés után is kitartott, még a kezdeményezőket is meglepte.

Ugyanakkor fontos tisztában lenni a korlátokkal és hátrányokkal is. Lényeges eleme az Ajándékdoboznak, hogy nem intézményes, hanem hétköznapi, utcai körülmények között biztosít lehetőséget a névtelen, ellenőrizetlen tranzakciókra. Ezzel azonban nagyon könnyű visszaélni is. Miközben a többség - legyen szó akár azokról, akik hoznak, vagy azokról, akik visznek - igazán figyelmesen, empatikusan és igényes módon használja a Közösségi Adományozó Pontokat, néhány ember is elég, hogy rossz élményt okozzanak. 

Elég, ha csak néhányan használják az Ajándékdoboz helyszíneit illegális szemétlerekás céljából, vagy csak páran hoznak olyan - hagyatékból, költözésből hátramaradt - holmit, amiről pontosan lehet tudni, hogy senki nem tart rájuk igényt, és máris olyan környezet jön létre, amiben senki nem érzi jól magát.

Elég, ha csak néhányan vannak, akik szervezett módon, válogatás és várakozás nélkül hordják el mások elől az Ajándékdobozba érkező, jó minőségű holmikat, és máris sokkal kevesebb embernek jelent valódi segítséget a Közösségi Adományozó Pont, miközben jogos kétségek merülnek fel mindenkiben az adományok megfelelő hasznosulását illetően.

photo_2_2.JPG

Az érzékelt problémák ellenére nem szeretnénk változtatni az eredeti elképzelésen. Az Ajándokdobozok továbbra is közvetlen felügyelet nélkül, éjjel-nappal működnek. Fontosnak látjuk viszont, hogy csak olyan helyen üzemeltessünk ilyen Közösségi Adományozó Pontokat, ahol azok felügyelete, gondozása is folyamatosan, rendszeresen megoldható, mert csak így érhetjük el, hogy az "ismeretlen ajándékozás" örömét továbbra is mindenki kultúrált körülmények között élhesse át - akár hoznak, akár visznek!

A két zuglói helyszínen a Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, illetve a Dürer Kert munkatársai gondozzák az Ajándékdobozokat, amit ezúton is nagyon köszönünk!

AJÁNDÉKDOBOZ - Közösségi Adományozó Pontok Budapesten: 

  • 1144 Budapest, Füredi park 6.

  • 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Megszűnik az Ajándékdoboz a Mészáros utcában

Az elsőként átadott, mészáros utcai Ajándékdoboz a május 9-i héten megszűnik. Ezen a helyen a továbbiakban nem működik Közösségi Adományozó Pont, ezért kérjük, ide már ne is hozzon senki adományt!

Csaknem 1 éves működés után szűnik meg itt az Ajándékdoboz. Ez idő alatt rengeteg tapasztalattal és élménnyel lettünk gazdagabbak. A budai helyszínre nagyon sok értékes, igényes holmi érkezett a hónapok során, de sajnos ugyanennyi gondot okoztak a veszélyes- és egyéb, elektronikus hulladékok. Hagytak itt gomiabroncsokat, bontási törmeléket, használhatatlan nyomtatót, összetört monitort, és számtalan olyan holmit, amit nyilvánvalóan senki sem használ. Emiatt számtalanszor csodálkoztunk rá olyan emberek "lelki világára", akik egy ilyen, óvoda melletti helyszínt használnak illegális szemétlerakás céljából. Mivel állandó felügyeletet a Közösségi Adományozó Ponthoz nem tudunk biztosítani, a Mészáros utcában - sok egyéb mellett - már csak ezért sem működhet tovább.

img_2422.JPG

Örültünk azonban minden jó szívvel és gondossággal adott - bedobozolt, leválogatott, kimosott - holminak, amit a megszámlálhatatlan jótevő hagyott itt, és szívből reméljük, hogy új gazdái örömmel és megbecsüléssel használják ezeket a tárgyakat.

Budapesten még 2 másik helyszínen üzemel Közösségi Adományozó Pont:

A Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ munkatársai gondoznak egyet itt:

  • 1144 Budapest, Füredi park 6.

A Dürer Kert munkatársai gondoznak egyet itt:

  • 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Ezekre a helyszínekre továbbra is bárki elhozhatja megunt, de mások számára még használható holmijait – elsősorban: játékokat, könyveket, vagy más használati tárgyakat.

img_2419.JPG

Köszönjük minden környékbeli és látogató megértését és támogatását!

Köszönjük a részvételt, a sok szép holmit és a sok örömöt, amit egymásnak okoztak azok, akik hoztak, és akik vittek!

Az első három hónap

Júniusban, mikor megnyitott az első budapesti Ajándékdoboz - Közösségi Adományozó Pont, váratlanul nagy volt az érdeklődés. Nem csak a frissen elindult Facebook oldalunkon jelentkeztek sokan, hanem a Mészáros utcában is napról napra több látogató fordult meg, és az újságírók is rendszeresen kerestek bennünket.

Bár a nyár folyamán nem sok hírt adtunk magunkról, az Ajándékdoboznál továbbra is nagy a forgás, egyre többen ismerkednek meg a kezdeményezéssel, sokan pedig már visszatérő látogatónak számítanak - akár hoznak, akár visznek. Új híreink nem voltak, de az Ajándékdobozt folyamatosan gondozni kellett, és sok időt fordítottunk arra is, hogy más helyekre is eljuthasson ez az adományozási modell. Közben pedig az Ajándékdoboz weboldala és egy bemutatkozó videó is elészült. 

photo_3_3.JPG

Az elmúlt három hónapban rengetegen segítettek, az Ajándékdoboz körül sokan megismerték egymást, összebarátkoztak, és egyre több kedves, megható történet kötődik a kezdeményezéshez. A látogatók közül sokakra lehetett számítani a Közösségi Adományozási Pont gondozásában is: kismamák és nagymamák hajtogatták együtt a ruhákat és válogatták a szemetet, amikor éppen arra jártak. A szomszédos óvoda dadusai is rendszeresen segítenek nekünk.

Mindezek ellenére nehézségek és kellemetlenségek is adódtak az utóbbi időszakban. Az egyik legnagyobb probléma, hogy néhányan lomokat, illetve egyenesen (veszélyes-) hulladékokat hagynak az Ajándékdoboznál. Ezekről nekünk kell gondoskodni, amihez sem kedvünk, sem kapacitásunk nincs, de a felelősséget vállalnunk kell. A másik negatív jelenség, hogy néhányan "letáboroznak" a Közösségi Adományozó Pontnál, és egész nap, vagy legalábbis napszakokon át várják a frissen érkező holmikat, hogy gyorsan eltehessék. Ennek sem örülünk. Annak viszont igen, hogy a túlnyomó többség megfelelően él az Ajándékdoboz jelentette lehetőséggel - akár hoznak, akár visznek -, de sajnos néhány gondatlan vagy rosszindulatú látogató elég, hogy a többség számára elrontsa az élményt, ezért az Ajándékdoboz folyamatos figyelmet és gondoskodást igényel.

photo_2_2.JPG

Sokan érdeklődnek afelől, hogy nyílik-e máshol is Ajándékdoboz. Több szervezet is megkeresett már bennünket, és mi is felvettük a kapcsolatot másokkal, hogy vállalják a további Közösségi Adományozó Pontok gondozását Budapesten, vagy más városokban. Mi bármilyen független civil szervezetnek, amelyik vállalja a gondozást és eljár a legális közterületi elhelyezés ügyében, szívesen biztosítunk Ajándékdobozt, még le is szállítjuk. A nyár folyamán azonban egyik partnerünknek sem sikerült engedélyt kapnia a helyi önkormányzattól, hogy más városokba is elindulhasson egy-egy Közösségi Adományozó Pont.

Minden nehézség, és néhány kellemetlen élmény ellenére elégedettek vagyunk a kezdeményezéssel, ami a sok munka ellenére nekünk is számtalan örömöt szerzett. Az Ajándékdoboznál nem csak hasznos és értékes tárgyakat találnak a látogatók, hanem néhány jó szó, egy-egy mosoly is gazdát cserél, valódi találkozásokra van itt lehetőség! Az itt átélhető élmény mindenki számára túlmutat a puszta “adományozáson”. Bízunk benne, hogy nem csak az Ajándékdobozban fellelhető tárgyak, hanem az általa képviselt szellemiség is egyre többek tetszését nyeri majd el - szerte az országban.

img_0456.JPG

Továbbra is várjuk a látogatókat - akár hoznak, akár visznek -, és olyan civil szervezetek és önkormányzatok jelentkezését, akik szívesen működtetnének Közösségi Adományozó Pontot!

Az Ajándékdoboz első hete

Egy héttel ezelőtt, amikor baráti körben „megnyitottuk" az Ajándékdobozt, még csak reménykedtünk benne, hogy tényleg megtelik majd „ajándékokkal", valóban lesz a kezdeményezés iránt érdeklődés, és a használt, de jó állapotban lévő holmik gazdára is találnak. Sokan attól tartottak, hogy mások majd visszaélnek a helyzettel, és sorolták a rosszabbnál rosszabb forgatókönyveket.

x_mg_9283.jpg

Ehhez képest Budapest első Közösségi Adományozó Pontja már az átadást követő első nap, hétfőn megtelt, és szinte azonnal beindult a körforgás: elvittek néhány könyvet, hoztak néhány ruhát, másoknak pár játék tetszettek meg, és edényeket hagytak ott. Az Ajándokdoboz Facebook oldalán is hamar látszott, hogy sokan szívesen résztvesznek, és örömöt is lelnek a közösségi adományozásban. 

Az első hét után úgy néz ki, működőképes lehet Magyarországon ez a jóhiszeműségre építő, közvetlen és közösségi adományozási forma. Annak persze még ki kell derülnie, hogy csupán kezdeti lelkesedésről van-e szó. Annyit azért talán feltételezhetünk, hogy ez az önszerveződő, elsőre esetlegesnek tűnő adományozási mód már most sokaknak megmutatta, miben rejlik a szépsége és az ereje.

Több gyakorlati kérdés is felmerült a hét során, néhány fontos szempontot ezért jó tisztázni.

Mennyiség helyett minőség

Ha túl sok adomány halmozódik fel, a raktározást is meg tudjuk oldani, de nem ez a cél, hanem az, hogy az Ajándékdoboz egy „élő" hely legyen, folyamatosan változó, megfelelő minőségű kínálattal. A figyelmesség tarka kirakata.

Ezért mindenkit arra kérünk, gondosan válogassa meg, mit hoz el a Közösségi Adományozó Pontba!

Élelmiszer adományozására például ez a hely egyáltalán nem alkalmas. Jó volna, ha minden látogató olyasmit hozna, amiről valóban azt gondolja, hogy másnak még értékes, hasznos lehet. Az elmúlt egy hétben leginkább ruhák, játékok, könyvek és háztartási, illetve lakberendezési tárgyak érkeztek.

photo_4_2.JPG

Ruhából már most is nagyon sok van, több holmit át is vittünk a raktárba, hogy rendezettek és áttekinthetőek maradjanak a polcok. Azt javasoljuk, aki nagy csomag ruhákat szeretne a rászorulókhoz eljuttatni, más karitatív szervezetekhez vigye őket el. Mi is így fogunk tenni a megmaradó ruhaneműkkel.

A látogatók körében a legnagyobb sikere eddig a könyveknek, lemezeknek, filmeknek, valamint háztartási és lakberendezési tárgyaknak volt. Itt is jelezzük: ha olyan holmik érkeznek, amiknek a jelenléte a többi ajándékra, vagyis a többi adományozóra nézve méltánytalan, eltüntetjük. Gondoskodunk róla, hogy semmilyen adomány ne keltsen rossz benyomást.

Ki a rászoruló?

Nem dolgunk és nincs is jogunk meghatározni, hogy ki „rászoruló", és ki nem az. Rábízzuk az Ajándékdoboz látogatóira, hogy eldöntsék, valóban szükségük van-e arra, amit elvisznek. Ahogy egy kommentelő fogalmazott az Ajándékdoboz Facebookon oldalán

„Én úgy vagyok vele, hogy aki elviszi azért a pénzért, amit jelentős időráfordítás és vesződség után kapni lehet érte, azt rászorulónak tartom - örülök, ha viszi!"

Ezt mi is így gondoljuk, nem is tudunk a témához többet hozzáfűzni. Abban a pillanatban, hogy bármilyen biztonsági intézkedést bevezetnénk, elvesztené a lényegét, a szellemiségét a kezdeményezés. Igenis megbízhatunk egymásban. Igenis jót akarunk egymásnak.

Rend és tisztaság

Minden nap elmegyünk az Ajánékdobozhoz, hogy egy kicsit rendet tegyünk a holmik között. Sokszor az éppen válogató látogatók is segítenek. Általában mindenki nagyon figyelmes, sokszor mégis eluralkodik a polcokon a rendetlenség.

5.jpg

Kérjük, ha hozol, vagy viszel valamit, ügyelj arra, hogy a Közösségi Adományozó Pont rendezett és tiszta maradjon, és figyelmeztesd erre a többi látogatót is! (Köszönjük!)

Még több Ajándékdoboz

Hamar felmerült az igény, hogy máshol is legyen Ajándékdoboz. Ha ez a modell működőképesnek bizonyul, részünkről nincs akadálya annak, hogy jóval több ilyen Közösségi Adományozó Pont működjön Budapesten vagy az országban. Szívesen teszünk ezért másokkal is. Ahhoz, hogy az Ajándékdoboz sok helyre eljuthasson, segítőkre van szükségünk. Olyan partnerek - civil szervezetek, vagy helyi közösségek - együttműködésére számítunk, akik hosszú távon képesek megoldani egy Ajándékdoboz gondozását. Korai még ilyesmiről beszélni, de örülnénk egy országos hálózatnak.

Egyelőre ennyit tudunk.

Köszönjük szépen a támogatást az összes eddigi látogatónak, és mindenkinek, aki a Facebookon segített abban, hogy minél többekhez eljusson a hír! Kérjük, segítsétek az ügyet holnap is!

Hozol, vagy viszel? Más kérdés nincs.

Ajándékdoboz – Közösségi Adományozó Pont

1016 Budapest, Mészáros utca 56.

Megnyílt Budapest első Közösségi Adományozó Pontja

A június 7-i Megnyitó Pikniken szinte meg is telt az Ajándékdoboz. A Közösségi Adományozó Pont egy kísérleti kezdeményezés: a következő napokban kiderülhet, működik-e Magyarországon a másutt egyre elterjedtebbé váló, bizalomra, becsületességre és jóhiszeműségre épülő adományozási modell.

x_mg_9283.jpg

A családias pikniken a gyerekek is segítettek megtölteni az Ajándékdobozt

Az Ajándékdobozba a megnyitó után bárki elhozhatja megunt, de mások számára még használható holmijait (ruhákat, cipőket, játékokat, könyveket, vagy más használati tárgyakat), ahol zárak, biztonsági őrök és térfigyelő kamerák nélkül hozzáférhető minden adomány. A közvetítő intézmények kiiktatásával eltűnik a távolság "adományozó" és "kedvezményezett" között. Az Ajándékdobozban csak az a kérdés: "hozol" vagy "viszel"?

x_mg_9310.jpgLeltár: ruhák, játékok, konyhai eszközök és lakberendezési tárgyak az Ajándékdobozban (1. nap)

Az Ajándékdoboz tegnapi megtöltése után, reméljük, minden tárgy jó helyre kerül és sok örömöt okoz majd új gazdájának! Gyertek, hozzátok el ti is használt, de még értékes holmijaitokat, vagy válogassatok a Közösségi Adományozó Pontban!

Facebook oldalunkon nyomon követheted, mi van éppen az Ajándékdobozban, és mik a legnépszerűbb adományok! Kövess minket, ha szeretsz adni! Nyugi, nem kell masni!

Megnyitó Piknik

Hamarosan nyílik az Ajándékdoboz!  A Megnyitó Piknikre is elhozhatod megunt, de még használható holmid, hogy elvihesse, akinek szüksége van rá! Most vasárnap, június 7-én, délelőtt 10 órától Megnyitó Piknik a Mészáros utca 56-nál. 

A rendezvény Facebook oldala ide kattintva érhető el.

Gyere, töltsük fel együtt az Ajándékdobozt!

Ajándékdoboz - kísérleti fázis

A következő időszakban Ajándékdoboz néven Közösségi Adományozó Pont működik majd a Mészáros utca 56-nál (az óvoda mellett). Ez egy kísérleti kezdeményezés, amelynek keretében kiderülhet, működik-e Magyarországon a másutt egyre elterjedebbé váló, bizalomra, becsületességre és jóhiszeműségre épülő adományozási modell.

A Közösségi Adományozó Pontba bárki elhozhatja megunt, de mások számára még használható holmijait – ruhákat, cipőket, játékokat, könyveket, vagy más használati tárgyakat. Az itt összegyűlt “ajándékok” közül aztán bárki bármit elvihet, amire szüksége van.

ad_rajzolt_haziko.jpeg

Az Ajándékdoboz a bizalom jegyében nyílik meg. Zárak, biztonsági őrök és térfigyelő kamerák nélkül hozzáférhető minden adomány. A kezdeményezés célja, hogy kellemes, átélhető, személyes és emberi körülményeket biztosítson az adományozáshoz, mind az adakozók, mind a rászorulók számára. A közvetítő intézmények kiiktatásával eltűnik a távolság "adományozó" és "kedvezményezett" között. Csak az a kérdés: "hozol" vagy "viszel"?

Amennyiben bármilyen kérdés, illetve kérés felmerül a kezdeményezéssel kapcsolatban, üzenj az Ajándékdoboz Facebook oldalán, vagy az ajandekdoboz1@gmail.com e-mail címen!

Esetleges részvételeteket (vagyis: az ajándékokat) előre is köszönjük!

süti beállítások módosítása